Your teeth did not come
with an instruction manual.
We give you one. A fogakhoz nem járt
használati utasítás?
Mi odaadjuk.

Zeno, the Snow Giraffe

A very, very long time ago, when people still lived in huts, when there were no telephones and the roads had to be lit by torches in the evenings, giraffes, famous for their long necks, had large brown spots not only on their yellowish-brown coats, but also on their noses, mouths, tongues, and teeth. The giraffes were sad because of this. Whenever they met someone who smiled at them, they immediately turned away, because they could not return those snow-white smiles.

Once, in one giraffe family, a little giraffe was born who was curious about everything. His name was Zeno. Zeno always asked his parents: why, why, why? There was hardly a day, an hour, or even a minute when some question did not echo through the house.

Dad, why is the sky blue? Why is it so hot in the desert? Why do the clouds float so high?

Zeno's father was a very learned giraffe, so he answered almost every question right away. He explained why the sky was blue, why the desert was hot, and why the clouds floated so high.

Dad, why is it that every animal smiles at us with white teeth, while we giraffes have the same big brown spots on our teeth as on our coats?

Zeno's father thought and thought about this question, but he did not know the right answer. He did not like those spotted teeth either. He did not like that he could not return others' kind smiles with his ugly teeth. It hurt him too that everyone thought giraffes were sad and rude because of it, even though deep down they were friendly and cheerful animals.

I do not know, he said uncertainly for the first time. Then, after thinking a little, he added: but I do know whom we could ask. He could not allow his son to remain without an answer.

You surely know that Kilimanjaro is the highest mountain in Africa. It is so high that its summit is always covered in snow. At the foot of the mountain, on the side where the rays of the rising sun shine in the morning, there are two strange rocks. One looks exactly like a little mouse, and the other exactly like a little dragon. They say an evil wizard turned them into stone when he became angry with them for some reason. Between the two rocks begins a small path leading up the mountain. Before you reach the top, in the land of eternal snowfields, there is a clearing beside which, in a beautiful cave, lives the All-Knowing Wizard. We must ask him why our teeth are so spotted.

Let us go to him, Dad! cried Zeno. I do not like my spotted teeth. I want to smile beautifully too.

Let us go, answered Zeno's father.

So they prepared carefully for the long journey, told Zeno's mother what plan they had come up with, and said that if they were lucky, every giraffe would smile again with white teeth. His mother did not like her ugly smile either, so she wished them a good journey and good luck, and let them go.

For seven days and seven nights Zeno and his father walked until they reached the foot of the enormous mountain. They arrived at dawn, and the rising sun smiled upon them and lit up the strange rocks. And indeed, one looked just like a little mouse, and the other just like a little dragon.

Dad, they really do look like a little mouse and a little dragon, Zeno cried.

When we reach the All-Knowing Wizard, we will ask him what their secret might be, suggested Zeno's father.

They quickly found the small path and started upward. It was almost noon by the time they reached the world of eternal snow and found the little clearing. The wizard's cave was easy to find too, because many strange objects used for magic surrounded its entrance.

These must help with the magic, said Zeno's father. Then he stepped firmly to the cave entrance and called inside: Hello, good day! We are looking for the All-Knowing Wizard.

They did not have to wait long for an answer. A kind old man shuffled out in comfortable slippers and smiled at them. Hello. How can I help you? Something must be troubling you deeply if you have made such a long journey, he said.

Forgive us, All-Knowing Wizard, for not returning your smile and for answering while turned away, Zeno's father began. The thing is, we giraffes do not have white teeth. Our teeth are spotted just like our coats. We cannot smile beautifully, and that is why everyone thinks we are sad and rude.

Yes, we would like to know how this could be changed, continued Zeno. I really want to smile as beautifully as my friends.

I will try to help you, but the task will not be simple, answered the wizard. To have white teeth again, you need a magic solution. Into it you must put a small piece of the whitest part of the sky, the whitest part of the land, and the whitest part of the depths of the sea. Here are three little boxes, he said, handing them three small crystal boxes. You must place the little pieces inside them. When you have collected all three, the spell will be broken and the two rocks at the foot of the mountain will come to life. They will become a little mouse and a little dragon. They understand teeth better than anyone in the world and will know how to mix the magic solution. They are the Tooth Fairy Mouse and Tobias, who used to collect children's milk teeth at night before the evil wizard turned them into stone.

Why? asked Zeno, as usual.

Out of revenge. Because they had not watched over the wizard's child's milk teeth carefully enough, answered the kind old man.

Yes, yes, I remember everything, but how can we find these strange ingredients? asked Zeno impatiently.

Start back down the mountain, keep your eyes and ears open, and pay attention to every tiny sound. You must find the way yourselves; only then will the remedy work, the wizard told them. I can give you one small hint: three enormous animals will help you, and you will recognise them because they are all snow-white.

With that he sent them on their way, shuffled back into his cave, and Zeno and his father started back down.

They had walked for about an hour when Zeno suddenly heard a sound. Someone was crying.

Dad, do you hear it too? Someone is crying here, he asked.

Yes. Come, let us find where the sound is coming from, his father answered.

They slowly set off toward the sound. They walked around a snowdrift and found themselves in front of a huge tree. There was a large nest in its branches, and a huge white bird was sitting in it.

Hello, great white bird. I am Zeno, the giraffe, he introduced himself politely. Who are you, and why are you crying?

I am the White Eagle, the mightiest among birds, but now I am completely helpless, because my little son fell out of the nest and I cannot lift him back.

Do not be sad, White Eagle, we will help you at once, said Zeno's father quickly. My neck is so long that helping you will be no trouble. With one clever movement, he picked up the little bird and lifted him back into the nest.

Thank you for your help, said the White Eagle. You are truly fine giraffes, helping those in trouble. How can I thank you?

Oh, it is only natural to help those in trouble, said Zeno, as his parents had taught him. Could you perhaps help us find the whitest thing in the sky? We need a small piece of it so that our teeth can be white again, he repeated the wizard's words.

Yes, I think I know what it is, answered the White Eagle. A few days ago, very high up, I saw an enormous snow-white cloud. It was so white that it almost dazzled me. I even had to close my eyes for a moment. I thought I should keep a little piece of it, but I had nothing to put it in.

We received a little crystal box from the All-Knowing Wizard, Zeno began, but the eagle already understood exactly how he could help.

Do not worry, I will be back in half an hour, he said. He took the little box from Zeno and flew toward the sky with his enormous wings.

Indeed, half an hour had not passed when the eagle returned. In his claws he held the crystal box, shining snow-white.

This is the whitest thing in the sky, said the White Eagle, and handed over the little box.

Thank you very much for your help, said Zeno, like a well-mannered child. Then they said goodbye and continued toward the foot of the mountain.

They had walked for about another hour when Zeno heard a sound again. Someone was crying again, but this time the crying was much louder.

Dad, do you hear it too? Someone is crying here again, he asked.

Yes. Come, let us find where the sound is coming from, his father answered.

They set off toward the sound, walked around another snowdrift, and again found themselves in front of a huge tree. There was a large hollow in the middle of its trunk, and beneath it a huge snow-white bear was crying.

Hello, great white bear. I am Zeno, the giraffe, he introduced himself politely. Who are you, and why are you crying?

I am the Polar Bear, the mightiest among bears, but now I am completely helpless, because my little son climbed up the tree and fell into the hollow, and I cannot free him.

Do not be sad, Polar Bear, we will help you at once, said Zeno's father quickly. My neck is so long that helping you will be no trouble. With one clever movement, he lifted out the little bear and brought him down to the ground.

Thank you for your help, said the Polar Bear. You are truly fine giraffes, helping those in trouble. How can I thank you?

Oh, it is only natural to help those in trouble, said Zeno. Could you perhaps help us find the whitest thing on land? We need a small piece of it so that our teeth can be white again, he repeated the wizard's words.

Yes, I think I know what it is, answered the Polar Bear. A few days ago, far away near the North Pole, I saw an enormous block of ice. It was so white that it almost dazzled me. I even had to close my eyes for a moment. I thought I should keep a little piece of it, but I had nothing to put it in.

We received a little crystal box from the All-Knowing Wizard, Zeno said again, but the bear already understood exactly how he could help.

Do not worry, I will be back in half an hour, he said. He took the little box from Zeno and set off northward with huge steps.

Indeed, half an hour had not passed when the polar bear returned. In his paws he held the crystal box, shining snow-white.

This is the whitest thing on land, said the Polar Bear, and handed over the little box.

Thank you very much for your help, said Zeno. Then they said goodbye and continued toward the foot of the mountain.

The landscape became much greener as they descended lower and lower toward the foot of the mountain, and the air became warmer too. They had walked for about an hour when they reached the shore of an enormous lake. It was as huge as a sea; they could not even see the opposite shore. They were both amazed by the beautiful place when Zeno heard a sound again. Someone was crying again.

Dad, do you hear it too? Someone is crying here again, he asked.

Yes. Come, let us find where the sound is coming from, his father answered once more.

They slowly set off toward the sound, walked around a small hill, and spotted an enormous white fish crying helplessly on the shore.

Hello, great white fish. I am Zeno, the giraffe, he introduced himself politely. Who are you, and why are you crying?

I am the White Whale, the mightiest among fish, but now I am completely helpless, because my little son swam into a cave near the shore and cannot get out alone. I am too big to swim in after him.

Do not be sad, White Whale, we will help you at once, said Zeno's father quickly. My neck is so long that helping you will be no trouble. With one clever movement, he caught the little whale and freed him from the cave.

Thank you for your help, said the White Whale. You are truly fine giraffes, helping those in trouble. How can I thank you?

Oh, it is only natural to help those in trouble, said Zeno. Could you perhaps help us find the whitest thing in the depths of the sea? We need a small piece of it so that our teeth can be white again, he repeated the wizard's words.

Yes, I think I know what it is, answered the White Whale. A few days ago, deep below, I saw a beautiful snow-white pearl. It was so white that it almost dazzled me. I even had to close my eyes for a moment. I thought I should keep a little piece of it, but I had nothing to put it in.

We received a little crystal box from the All-Knowing Wizard, Zeno began, but the whale already understood exactly how he could help.

Do not worry, I will be back in half an hour, he said. He took the little box from Zeno and swam toward the depths with his enormous fins.

Indeed, half an hour had not passed when the whale returned. In his fins he held the crystal box, shining snow-white.

This is the whitest thing in the depths of the sea, said the White Whale, and handed over the little box.

Thank you very much for your help, said Zeno. Then they said goodbye and continued toward the foot of the mountain.

After another hour of walking, they returned to the foot of the mountain, beside the two strangely shaped rocks. But the rocks were still only rocks.

Dad, let us stack the three boxes on top of one another, suggested Zeno. Let us put the one containing the whitest part of the sky on top, and the one containing the pearl from the depths of the sea at the bottom.

They did so, and as soon as the boxes touched, the rocks moved and came to life. There truly stood a little mouse and a little dragon beside them, no longer two rocks.

Thank you for breaking the evil wizard's curse and freeing us from our stone prison, they said gratefully. I am the Tooth Fairy Mouse, who takes fallen milk teeth from under children's pillows, introduced the mouse. And I am Tobias, the dragon. I help everyone take care of the health and beauty of their teeth, said the little dragon.

Then we were looking for exactly you, said Zeno's father. You see, we giraffes suffer greatly because our teeth have the same brown spots as our coats. We would like to smile with snow-white teeth too. The All-Knowing Wizard said that if we gave you these three little boxes, you could help us.

Then Zeno took out the three glowing snow-white boxes and handed them to Tobias.

But these contain the three whitest pieces of the sky, the land, and the depths of the sea, Tobias recognised. Yes, we can help you. We need a few more special things, but these are the most important.

Do not worry, I will collect everything else we need in half an hour, said the Tooth Fairy Mouse, and disappeared with the speed of a little mouse.

Indeed, half an hour had not passed when the mouse returned.

Now Tobias, the little dragon, took his turn. He mixed the ingredients, said the necessary magic word, touched the mixture with his beautiful dragon tooth, and handed Zeno's father a snow-white liquid.

Rub this magic solution on your teeth, and they will be snow-white forever, said Tobias.

Let me be first, cried Zeno, and snatched the little bottle from Tobias's hand. But he misjudged his strength, and the liquid did not only reach his teeth: some of it spilled over him. Zeno's coat turned white from head to toe.

Oh dear, we must be very careful with this liquid, said Zeno, because it turns everything white. Let this be my task from now on.

All right, answered the Tooth Fairy Mouse. Join us, and let us travel the world together. I will collect children's milk teeth, because that requires speed and nimbleness. Tobias, the dragon, will protect the health of teeth, because his teeth are the most beautiful and he knows how to protect them. And you will look after the beauty of teeth, so they always stay clean and white.

And we will call you Zeno, the Snow Giraffe, since your coat has become so white, added Tobias with a laugh.

That is how giraffes got white teeth again, and the three good friends have travelled the world together ever since, doing everything they can so that everyone can smile with beautiful teeth.

Have you met the Snow Giraffe yet?

Zénó, a Hózsiráf

Nagyon-nagyon régen, amikor az emberek még kunyhókban éltek, amikor még nem voltak telefonok és villany helyett esténként az utakat fáklyákkal kellett kivilágítani, a hosszú nyakukról híres zsiráfoknak nem csak a bundájuk volt sárgásbarna foltos, hanem az orrukon, a szájukon, a nyelvükön és a fogaikon is nagy barna foltok virítottak. Szomorúak is voltak emiatt a zsiráfok, ha találkoztak valakivel, aki rájuk mosolygott, nyomban elfordultak, hiszen nem tudták viszonozni a hófehér mosolyokat.

Történt egyszer, hogy az egyik zsiráfcsaládban egy kis zsiráf született, aki mindenre kiváncsi volt. Zénónak hívták. Zénó mindig azt kérdezte a szüleitől, hogy miért, miért, miért? Szinte nem volt olyan nap, olyan óra vagy olyan perc, amikor ne hangzott el volna valamilyen kérdés a házban.

Apa, az ég miért kék színű? A sivatagban miért van olyan meleg? A felhők miért szállnak olyan magasan?

Zénó apukája nagyon művelt zsiráf volt, ezért szinte minden kérdésre azonnal válaszolt. Megmagyarázta, hogy miért kék az ég, miért van meleg a sivatagban és miért szállnak olyan magasan a felhők.

Apa, miért van az, hogy minden állat fehér fogakkal mosolyog ránk, nekünk zsiráfoknak meg ugyanolyan nagy barna foltok vannak a fogainkon, mint a bundánkon?

Hát ezen a kérdésen hiába gondolkozott el Zénó apukája, nem tudta a helyes választ. Ő sem szerette ezeket a foltos fogakat, nem szerette, hogy mások kedves mosolyát nem tudja viszonozni a csúnya fogaival. Őt is bántotta, hogy emiatt a zsiráfokat mindenki szomorúaknak és neveletleneknek tartotta, pedig a lelkük mélyén barátságos és vidám állatok voltak.

Nem tudom – hangzott el először a szájából ez a bizonytalan válasz, – aztán egy kis gondolkodás után még hozzátette: - de tudom, hogy kitől lehetne megkérdezni – felelte, hiszen nem engedhette meg magának, hogy a fia válasz nélkül maradjon.

Bizonyára tudod, hogy Afrika legmagasabb hegye a Kilimandzsáró. Annyira magas, hogy a tetejét mindig hó borítja. A hegy lábánál, azon az oldalon, ahol a felkelő nap sugarai reggelente megvilágítják, van két érdekes szikla. Az egyik pont olyan, mint egy kisegér a másik meg pont olyan, mint egy kis sárkány. Azt mondják, hogy egy gonosz varázsló változtatta őket sziklává, amikor mérges lett rájuk valamiért. Nos, a két szikla között kezdődik egy kis ösvény, ami felvezet a hegyre. Még mielőtt a tetejére érnénk, az örök hómezők világában van ott egy tisztás, ami mellett egy gyönyörű barlangban lakik a Mindentudó Varázsló. Tőle kell megkérdezni, hogy a mi fogaink miért ilyen foltosak.

Menjünk el hozzá, apa! – kiáltott fel Zénó, - én nem szeretem a foltos fogaimat. Szeretnék én is szépen mosolyogni.

Menjünk, - válaszolt Zénó apukája.

Így aztán alaposan nekikészülődtek a hosszú útnak, elmesélték anyukájuknak, hogy milyen tervet eszeltek ki és ha szerencsével járnak, minden zsiráf újra fehér fogakkal fog mosolyogni. Anyukájuk sem szerette a csúnya mosolyát, azért jó utat és sok szerencsét kívánt nekik és útjukra engedte.

Hét napon és hét éjszakán át bandukolt Zénó és apukája, mire odaértek a hatalmas hegy lábához. Pont hajnalban érkeztek meg, így a felkelő nap rájuk mosolyogva megvilágította az érdekes sziklákat. És tényleg, az egyik pont olyan volt, mint egy kisegér a másik meg pont olyan, mint egy kis sárkány.

Apa, ezek tényleg nagyon hasonlítanak egy kisegérre és egy kis sárkányra, - kiáltott fel Zénó.

Majd ha felértünk a Mindentudó varázslóhoz, megkérdezzük tőle, mi lehet a titka, - javasolta Zénó apukája.

A kis ösvényt gyorsan megtalálták és elindultak felfelé. Már délre járt, mire eljutottak az örök hó világáig és megtalálták a kis tisztást. A varázsló barlangját sem kellett sokáig keresni, hiszen sok furcsa tárgy vette körbe a bejáratot, amiket a varázsláshoz használt.

Ezek bizonyára segítenek a varázslásban, - mondta Zénó apukája, majd egy határozott mozdulattal odament a barlang bejáratához és bekiáltott:

Hahó, szép napot kívánunk! A Mindentudó Varázslót keressük – mondta.

A válaszra nem kellet sokáig várni. Egy kedves öregember csoszogott ki egy kényelmes házipapucsban és rájuk mosolygott:

Szervusztok. Miben segíthetek nektek? Bizonyára nagyon bánt benneteket valami, ha ilyen hosszú utat tettetek meg – mondta.

Ne haragudj ránk, Mindentudó Varázsló, hogy nem viszonozzuk a mosolyodat és elfordulva válaszolunk neked. – kezdett bele a történetbe Zénó apukája. – Az a helyzet, hogy nekünk, zsiráfoknak, nem fehérek a fogaink, hanem ugyanolyan foltosak, mint a bundánk. Nem tudunk szépen mosolyogni, ezért mindenki szomorúnak és neveletlennek tart minket.

Igen, azt szeretnénk megtudni, hogy miként lehetne ezen változtatni? – folytatta Zénó - én nagyon szeretnék ugyanolyan szépen mosolyogni, mint a barátaim.

Megpróbálok nektek segíteni, de nem lesz egyszerű a feladat – válaszolta a varázsló. – Ahhoz, hogy újra fehér fogaitok legyenek, egy varázsoldatra van szükség. Bele kell tenni egy kis darabot az égbolt legfehérebb részéből, a szárazföld legfehérebb részéből és a tenger mélyének legfehérebb részéből. – Itt van ez a három kis skatulya – nyújtott át nekik három kis kristálydobozkát – amibe bele kell tennetek a kis darabkákat – folytatta az útmutatást. – Ha mindegyiket megszereztétek, megtörik a varázslat és a hegy lábánál lévő két szikla életre fog kelni. Egy kisegér és egy kis sárkány lesz belőlük, ők értenek a világon a legjobban a fogakhoz, ők tudják majd összekeverni a varázsoldatot. Ugyanis ők a fogtündér kisegér és Tóbiás, ők gyűjtötték be régebben a gyerekek tejfogait éjszakánként, mielőtt a gonosz varázsló sziklává változtatta volna őket.

Miért? – tette fel a szokásos kérdését Zénó.

Bosszúból. Mert a varázsló gyermekének tejfogaira nem vigyáztak eléggé. – válaszolt a kedves öregapó.

Igen, igen, mindent megjegyeztem, de hogy tudjuk megszerezni ezeket a furcsa alkotóelemeket – kérdezte türelmetlenül Zénó.

Induljatok el visszafelé, nyissátok ki a szemeteket és fületeket és figyeljetek minden apró neszre. Nektek kell megtalálnotok a módját, csak akkor fog működni a csodaszer, mondta nekik. - Egy apró segítséget azért adhatok nektek – folytatta a varázsló. – három hatalmas állat fog segíteni nektek, arról ismeritek fel őket, hogy ők is hófehérek.

Ezzel útjukra bocsátotta őket, visszacsoszogott a barlangjába, Zénó és apukája pedig elindultak visszafelé.

Egy órácskát mehettek, amikor Zénó hirtelen zajt hallott. Sírt valaki.

-Apa, te is hallod? Itt sír valaki? – kérdezte.

- Igen, gyere, keressük meg, honnan jön a hang – válaszolta.

Lassan elindultak hang irányába. Megkerültek egy hóbuckát és egy hatalmas fa előtt találták magukat. Egy nagy fészek volt az ágain és egy hatalmas fehér madár ült a fészekben.

Szervusz, nagy fehér madár. Én Zénó vagyok, a zsiráf. – mutatkozott be udvariasan, - és te ki vagy és miért sírsz. – kérdezte.

Én a Fehér Sas vagyok, a madarak között a leghatalmasabb, de teljesen tehetetlen vagyok most, mert kipottyant a fészekből a kisfiam és nem tudom visszaemelni.

Ne búsulj, Fehér Sas, máris segítünk neked – vágta rá gyorsan Zénó apukája. – Nekem olyan hosszú nyakam van, hogy nem okoz gondot segítenem neked - nyugtatta meg a sast, majd egy ügyes mozdulattal megfogta a kismadarat és visszaemelte a fészekbe.

Köszönöm nektek a segítséget – mondta a Fehér Sas. – Ti igazán derék zsiráfok vagytok, segítetek a bajbajutottakon. Hogyan tudnám megköszönni nektek a segítségeteket?

Ugyan már, ez csak természetes, hogy segítünk a bajbajutottakon – mondta Zénó, akit erre neveltek a szülei. – Abban esetleg tudnál-e segíteni, hogy mi lehet a legfehérebb dolog az égben? Szükségünk van egy kis darabkára belőle, hogy újra fehér fogaink lehessenek, - ismételte el a varázsló szavait.

Igen, sejtem mi lehet az. – válaszolt a Fehér Sas. – Láttam a napokban egész magasan egy hatalmas hófehér felhőt. Olyan fehér volt, hogy szinte vakított. Be is kellett hunynom a szememet egy pillanatra. Gondoltam is magamban, hogy el kellene tennem egy kis darabkát belőle, de nem volt nálam semmi, amibe beletehettem volna.

Mi kaptunk egy kis kristálydobozkát a Mindentudó Varázslótól, - szerette volna folytatni a történetet Zénó, de a sas már pontosan megértette, mivel segíthetne.

Ne aggódjatok, egy fél óra alatt megjárom – mondta, majd átvette Zénótól a kis dobozt és hatalmas szárnyaival elindult az ég felé.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a sas visszatért. Karmai között tartotta a hófehéren ragyogó kristálydobozkát.

Ez az, ami a az égben a legfehérebb – mondta a Fehér Sas és átadta a kis skatulyát.

Nagyon szépen köszönjük neked a segítséget – mondta egy jól nevelt gyermekhez méltóan Zénó, aztán elbúcsúztak egymástól, és Zénó tovább indult apukájával a hegy lába felé.

Egy órácskát mehettek, amikor Zénó újra zajt hallott. Megint sírt valaki, de ezúttal a sírás sokkal hangosabb volt.

-Apa, te is hallod? Itt megint sír valaki? – kérdezte.

- Igen, gyere, keressük meg, honnan jön a hang – válaszolta.

Elindultak hang irányába. Megkerültek egy újabb hóbuckát és újra egy újabb hatalmas fa előtt találták magukat. Egy nagy odú volt a törzse közepén, alatta pedig egy hatalmas hófehér medve sírt.

Szervusz, nagy fehér medve. Én Zénó vagyok, a zsiráf. – mutatkozott be udvariasan, - és te ki vagy és miért sírsz. – kérdezte.

Én a Jeges Medve vagyok, a medvék között a leghatalmasabb, de teljesen tehetetlen vagyok most, mert a kisfiam felmászott a fára és beesett az odúba, és pedig nem tudom kiszabadítani.

Ne búsulj, Jeges Medve, máris segítünk neked – vágta rá gyorsan Zénó apukája. – Nekem olyan hosszú nyakam van, hogy nem okoz gondot segítenem neked - nyugtatta meg a medvét, majd egy ügyes mozdulattal kiemelte a kismedvét és lehozta a földre

Köszönöm nektek a segítséget – mondta a Jeges Medve. – Ti igazán derék zsiráfok vagytok, segítetek a bajbajutottakon. Hogyan tudnám megköszönni nektek a segítségeteket?

Ugyan már, ez csak természetes, hogy segítünk a bajbajutottakon – mondta Zénó, akit erre neveltek a szülei. – Abban esetleg tudnál-e segíteni, hogy mi lehet a legfehérebb dolog a szárazföldön? Szükségünk van egy kis darabkára belőle, hogy újra fehér fogaink lehessenek, - ismételte el a varázsló szavait.

Igen, sejtem mi lehet az. – válaszolt a Jeges Medve. – Jártam a napokban egész távol, az Északi sark közelében és láttam ott egy hatalmas jégtömböt. Olyan fehér volt, hogy szinte vakított. Be is kellett hunynom a szememet egy pillanatra. Gondoltam is magamban, hogy el kellene tennem egy kis darabkát belőle, de nem volt nálam semmi, amibe beletehettem volna.

Mi kaptunk egy kis kristálydobozkát a Mindentudó Varázslótól, - mondta újra Zénó, de a medve már pontosan megértette, mivel segíthetne.

Ne aggódjatok, egy fél óra alatt megjárom – mondta, majd átvette Zénótól a kis dobozt és hatalmas léptekkel elindult észak felé.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a jegesmedve visszatért. Karmai között tartotta a hófehéren ragyogó kristálydobozkát.

Ez az, ami a szárazföldön a legfehérebb – mondta a Jeges Medve és átadta a kis skatulyát.

Nagyon szépen köszönjük neked a segítséget – mondta egy jól nevelt gyermekhez méltóan Zénó, aztán elbúcsúztak egymástól, és Zénó tovább indult apukájával a hegy lába felé.

A táj már sokkal zöldebb lett, mert fokozatosan lejjebb és lejjebb ereszkedtek a hegy lába felé és a levegő is egyre melegebb lett. Egy órácskát mehettek, amikor egy hatalmas tó partjára értek. Olyan hatalmas tó volt, mint egy tenger, a túlsó partját nem is lehetet látni. Elcsodálkoztak mind a ketten, hogy ilyen gyönyörű helyre érkeztek, amikor Zénó újra zajt hallott. Megint sírt valaki.

-Apa, te is hallod? Itt megint sír valaki? – kérdezte.

- Igen, gyere, keressük meg, honnan jön a hang – válaszolta újra.

Lassan elindultak hang irányába. Megkerültek egy kis dombot és megpillantottak egy hatalmas fehér halat, amint tehetetlenül sír a parton.

Szervusz, nagy fehér hal. Én Zénó vagyok, a zsiráf. – mutatkozott be elsőnek udvariasan, - és te ki vagy és miért sírsz. – kérdezte.

Én a Fehér Bálna vagyok, a halak között a leghatalmasabb, de teljesen tehetetlen vagyok most, mert a kisfiam beúszott itt a parthoz közel egy barlangba és nem tud egymaga kijönni. Én pedig túl nagy vagyok, hogy beússzak utána.

Ne búsulj, Fehér Bálna, máris segítünk neked – vágta rá gyorsan Zénó apukája. – Nekem olyan hosszú nyakam van, hogy nem okoz gondot segítenem neked - nyugtatta meg a bálnát, majd egy ügyes mozdulattal megfogta a kisbálnát és kiszabadította a barlang fogságából

Köszönöm nektek a segítséget – mondta a Fehér Bálna. – Ti igazán derék zsiráfok vagytok, segítetek a bajbajutottakon. Hogyan tudnám megköszönni nektek a segítségeteket?

Ugyan már, ez csak természetes, hogy segítünk a bajbajutottakon – mondta Zénó, akit erre neveltek a szülei. – Abban esetleg tudnál-e segíteni, hogy mi lehet a legfehérebb dolog a tenger mélyén? Szükségünk van egy kis darabkára belőle, hogy újra fehér fogaink lehessenek, - ismételte el a varázsló szavait.

Igen, sejtem mi lehet az. – válaszolt a Fehér Bálna. – Láttam a napokban egész mélyen egy gyönyörű hófehér igazgyöngyöt. Olyan fehér volt, hogy szinte vakított. Be is kellett hunynom a szememet egy pillanatra. Gondoltam is magamban, hogy el kellene tennem egy kis darabkát belőle, de nem volt nálam semmi, amibe beletehettem volna.

Mi kaptunk egy kis kristálydobozkát a Mindentudó Varázslótól, - szerette volna folytatni a történetet Zénó, de a bálna már pontosan megértette, mivel segíthetne.

Ne aggódjatok, egy fél óra alatt megjárom – mondta, majd átvette Zénótól a kis dobozt és hatalmas uszonyaival elindult a mélység felé.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a bálna visszatért. Uszonyai között tartotta a hófehéren ragyogó kristálydobozkát.

Ez az, ami tenger mélyén a legfehérebb – mondta a Fehér Bálna és átadta a kis skatulyát.

Nagyon szépen köszönjük neked a segítséget – mondta egy jól nevelt gyermekhez méltóan Zénó, aztán elbúcsúztak egymástól, és Zénó tovább indult apukájával a hegy lába felé.

Egy újabb órácskát kellett menniük és visszaértek a hegy lábához, a két furcsa alakú szikla mellé. De azok még mindig csak sziklák voltak.

Apa, tegyük egymásra a három skatulyát – javasolta Zénó. – Azt, amelyikben az égbolt legfehérebb része van, tegyük a tetejére, azt pedig, amibe a tenger mélyéről származó igazgyöngy, a legaljára.

Így is tettek és amint összeérintették a skatulyákat, a sziklák megmozdultak és életre keltek. Tényleg egy kisegér és egy kis sárkány állt már mellettük, és nem a két szikla.

Köszönjük nektek, hogy megtörtétek a gonosz varázsló átkát és kiszabadítottatok minket a sziklák fogságából. – hálálkodtak. – Én a Fogtündér Kisegér vagyok, aki a gyerekek párnái alól szoktam elvinni a kiesett tejfogakat – mutatkozott be a kisegér. – Én pedig Tóbiás, a sárkány. Én segítek mindenkinek vigyázni a fogaik épségére és szépségére – mondta a kis sárkány.

Akkor mi pont titeket keresünk – mondta Zénó apukája. – Tudjátok, mi zsiráfok, nagyon szenvedünk attól, hogy a fogainkon ugyanolyan barna foltok vannak, mint a bundánkon. Hófehér fogakkal szeretnénk mi is mosolyogni. A Mindentudó Varázsló azt mondta, hogy ha odaadjuk nektek ezt a három kis skatulyát, ti segíteni tudtok nekünk.

Ekkor Zénó elővette a három hófehéren világító skatulyát és átnyújtotta Tóbiásnak.

De hiszen ezekben van az égbolt, a szárazföld és a tenger mélyének három legfehérebb darabkája – ismerte fel a dobozkák tartalmát Tóbiás. – Igen, tudunk nektek segíteni. Kell még néhány különleges dolog hozzá, de ezek a legfontosabbak.

Ne aggódjatok, egy fél óra alatt összegyűjtök mindent, ami még hiányzik – mondta a Fogtüntér Kisegér, azzal egy kisegér gyorsaságával elillant.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a kisegér visszatért.

Most Tóbiás, a kis sárkány következett. Összekeverte az alkotóelemeket, elmondta a szükséges varázsszót, hozzáérintette a gyönyörű sárkányfogát és egy hófehér folyadékot nyújtott át Zénó apukájának.

Kenjétek be ezzel a varázsoldattal a fogaitokat és azok örökre hófehérek lesznek – mondta Tóbiás.

Hadd legyek én az első – kiáltott fel Zénó – és kikapta Tóbiás kezéből az üvegcsét. Csak hát kicsit elszámolta az erejét és nem csak a fogaira jutott a folyadékból, hanem annak egy részét magára öntötte. Ki is fehéredett Zénó bundája, tetőtől talpig.

Ó jaj, erre a folyadékra nagyon kell vigyázni – mondta Zénó, hiszen ettől minden kifehéredik. – Hadd legyen ez az én feladatom ezentúl.

Rendben – válaszolta a Fogtündér kisegér. – Állj be hozzánk és járjuk be együtt a világot. Én fogom összegyűjteni a gyermekek tejfogait, mert ehhez fürgeség és gyorsaság kell. Tóbiás, a sárkány, fog vigyázni a fogak épségére, mert neki a legszebbek a fogai, ő tudja, hogyan kell megvédeni őket. Te pedig a fogak szépségére fogsz vigyázni, hogy azok mindig tiszták és fehérek legyenek.

Mi pedig úgy fogunk hívni, hogy Zénó, a hózsiráf, ha már ilyen fehér lett a bundád – tette hozzá Tóbiás nevetve.

Így lett a zsiráfoknak is újra fehér foguk, a három jóbarát pedig azóta is együtt járja a világot és megtesz mindent, hogy mindenki gyönyörű fogakkal tudjon mosolyogni.

Te már találkoztál a hózsiráffal?